Regisztráció | Belépés

Kiemelt cikkek » politika

Megölték bin Ladent. Az Egyesült Államok egy katonai műveletben végzett Oszamával, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjével. Fejlövés végzett Bin Ladennel. Az akció negyven percig tartott, még négy embert megöltek, talán Oszama egyik fiát is.

Barack Obama, amerikai elnök rendkívüli televíziós beszédben elmondta, hogy az akciót egy kis létszámú amerikai csoport hajtotta végre, amely tűzharcban ö
Néhány gondolat, hogy a felelősség megállapítása érdekében végre tisztán láthassunk a vörös iszap katasztrófánál. Mit kellene tudnunk ehhez?
A magyarok az egyik fejükkel pontosan tudják, hogy az életben csak önmagukra, esetleg családjukra, illetve a barátaikra számíthatnak. Ha van megváltás számukra, az nem kollektív, hanem egyéni. Pontosan érzékelik azt, hogy az életükben minek mi az ára. Racionálisak és realisták. De van egy másik fejük is. Ez a másik fej szereti az illúziókat, szereti a reményt.
Hogyan dekódoljuk az ügyben megnyilvánuló politikusok üzeneteit?
Egy budai villában 1991. március 15-én titkos tárgyaláson vett részt a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendőrség ezredese, az amerikai követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkosszolgálat egyik képviselője, a magyar katolikus egyház és az izraelita hitközség egy-egy megbízottja, valamint öt magyar politikai vezető, akik ma is pozíciókat töltenek be.
Húskonzerveket láttak el "génmódosított termék" feliratú matricával Greenpeace aktivisták egy budapesti élelmiszerláncban ma reggel, miután hivatalos laborvizsgálatok is megerősítették, hogy a termékek valóban genetikailag módosított szójafehérjét tartalmaznak. A Greenpeace három olyan hústerméket is talált, melyek csomagolásán a gyártó köteles lett volna jelezni a génmódosítás tényét, ezt azonban...
Az MDF elnökének fia külföldi források szerint kábítószerbirtoklási ügybe keveredett az USA-ban(más verziók szerint Ausztráliában). Idáig még a családi magánügy kategóriájáról is lehetne beszélni, Dávid azonban a Gyurcsány-kormány segítségét kérte, hogy megtévedt csemetéjét diplomáciai eszközöket igénybe véve megóvja a börtöntõl.
Több mint 10000 szavazat leadása után elemzik a pártok esélyeit a parlamenti választásokon. Szavazni jelenleg is lehet az oldalon, de egy gépről csak egy szavazat adható le a csalások elkerülése végett.
Lázas izgalomban az egész méhtársadalom! Újra választásokat tartanak a kasban! Feszült politikai viták, gőzerővel zajló kampány, kitartóan zümmögő pártaktivisták mindenütt. A tét bizony nem kicsi: marad-e a jelenlegi kormánykoalíció, vagy megint uralomra jut a négy éve leköszönt ellenzék! Az IgenHír exkluzív riportjában a kaptárok mélyére hatol.
Felbomlott a jobboldali egység a Belvárosban, és váratlanul az MSZP minden javaslatát elfogadta a korábban mindent blokkoló Fidesz-frakció.
Vajon a hazai politikai blogok egy új műfaj, vagy csak kampányeszköz?
Miért lehet fontos egy kevésbé annak tekintett választás?
Meghirdetem egy felelős Kormány programját! Szavazzátok meg, hogy a tavaszi szél meghozza végre a változást!
Vajon Belfast még mindig háborús zóna? És az észak-írek kedvelik-e Bush-t?
Izrael és Dél-Afrika 1979-ben közös atomrobbantást hajtott végre az Északi Sarkon. A titkos mûveletrõl az izraeli Jediot Ahronot címû napilap számolt be.
A liberálisok emlékeztetnek rá, hogy az ő fellépésüknek köszönhetően szüntették meg a sorkötelezettséget.
Három héttel a választások előtt a közvélemény-kutató cégek többsége szoros versenyt mér a Fidesz és az MSZP között
A birkatürelmű nyáj inkább meghunyászkodik, és a szabadsággal járó értékeiről is lemond, minthogy megmozduljon. Ilyenkor jönnek azután azok a pásztorok, akik szétlopják a karámot. Ha ezt akarod, akkor bégess tovább az akolban, de ha nem akkor emeld föl végre a hátsódat!
Egyenes emberek neve egyen jelekkel. Melyet leled legjellegzetesebbnek.
Valamilyen tekintetben mindenki más. Te magad is!
Amikor valahol korrupcióval találkozunk megjelenik a Bendegúz effektus: Humjuk be a szemünket, oszt inkább falatozzunk. De ha ezt nem akarod, akkor állj ki érte!
Miért nem egyeztethető össze ez a 3 fogalom? Példák a napi hírekben és történetekben.
Képviselő jelölti programom 1. pontja: nem elvihető munkahelyek teremtése.
Sem pénzért, sem hatalomért. Csak mert szeretném megmutatni, hogyan is kellene csinálni.
Létezik-e a tisztesség a politikában? Mi kell ahhoz, hogy megbízzunk egy politikusban? Segítsenek megtalálni a megoldást!
Majd én megmutatom! Ha pedig mégsem teszem jól a dolgomat, akkor rúgjanak ki a választók!
Az eredményeket mindenki értelmezi a saját szája íze szerint, de mi lehet a reményünk, hogy kijöjjünk végre a politikai tecchalott állapotából?! Csak a civil kurázsi!
Az Orszéggyűlés elfogadta az új KGFB törvényt, amely eltörölte az egységes évvégi kötelező biztosítási évfordulót.
A másiknak mindig felrójuk, amit magunkkal szemben megengedően kezelünk. Egy közös cél érdekében nem egymást ütni, hanem összefogni! Olyan nehéz ez?
Van-e valaki egyáltalán, aki tisztában van azzal, hogy mennyi a nemzeti vagyon? Elképesztő hiányosságokat talált az Állami Számvevőszék!
Bohócok itt a közszereplők, S rajtunk röhögnek mások, Mert ezerszer Messiások A magyar Messiások.
Történetek a II. Vh. szenvedéseiről, a túlélőktől - a túlélőknek. (...)Aztán egy napon tavasszal, azt hallották, hogy német katonák megszállták Magyarországot. Nem sokkal ezután édesanyjuk készített kanárisárga színű vászon anyagból 10 cm-es átmérőjű hatágú csillagokat (igy szólt a rendelet ilyennek kell lenni) és azt mondta ezeket most felvarrom a ruháitokra…. A kislányok meglepődtek, de nem t...
Egy megbízható társasházi közös képviselő.
Az áprilisi választásokra tekintettel megkértük a négy parlamenti párt egy-egy vezetõ személyiségét, fejtsék ki pártjuk zsidósággal/Izraellel kapcsolatos politikáját.
Az amerikai külügyminisztérium szerint Irán az ENSZ Biztonsági Tanács követeléseit figyelmen kívül hagyva folytatja nukleáris programját, s ez annyit jelent, hogy 16 nap leforgása alatt képes lehet atombombát készíteni.
Még 108 egyéni mandátum kiadó, a győzelemre esélyes pártok, az MSZP és a Fidesz mindent megtesznek majd, hogy minél több helyet elhalásszanak riválisuk elől. Felpörgő és célzott kampányra, nyilvános és titkos alkukra számíthatunk. A sok lehetséges konstelláció közül vegyük a két legvalószínűbbet!
Kudlik Júlia elaltatja a sok-sok embert a Fidesz április 2-ai nagygyűlésén. Videó.
A közvélemény-kutatók a részleges kampánycsend előtti utolsó, még nyilvánosságra hozható prognózisaikban csekély szocialista listás előnnyel meg öt százalék feletti SZDSZ-es eredménnyel számoltak, és azzal, hogy a Fidesz (és a KDNP) több mandátumot szerez, mint az MSZP, de a jobboldal elveszíti a választásokat. Éppen úgy, mint négy éve. A hvg.hu kiszámította, kik kapnának mandátumot, ha a 2002-ess...
A Fekete Doboz felvétele az MSZP egyik 12 évvel ezelőtti kampánygyűlésén készült. Pécsi Ildikó az erős férfikezekről, a neotonos Csepregi Éva pedig Dánielről dalol. Csintalan Sándor csápol, Horn Gyula mosolyog.
a nevesebb hírportálok, blogok híreit összegyűjtő választási hírgyűjtemény
Jaffa városában a közelgõ parlamenti választások kampányában az egyik zsidó párt aktivistái nagy összegû pénzt ajánlottak az Izraelbõl távozni hajlandó õslakos palesztinoknak. A zsidók egy csomó bankót akartak átnyújtani az izraeli labdarúgó válogatott palesztin származású játékosának, de az gyakorlott mozdulattal szétrúgta a pénzköteget.
A 2002-es országgyûlési választásokhoz kapcsolódó választási csalást leplezett le pénteken Bácsics Gyula, a nagykátai választási bizottság MSZP-s alelnöke. Állítása szerint pártja most is erre készült.
Demonstrációt tartott ma Budapesten a Kendermag Egyesület. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint a sajtófotókból tisztán megállapítható, hogy a tüntetésen fiatalkorúak is részt vettek, amire eddig még nem volt példa.
Az Index fórumára beírt, belső informátortól származó írást itt olvashatják, csak a mi oldalunkon.
Tölgyessy Péter cikke Népszabaságban. Elemzi a kampányt. Kicsit hosszú, de annál érdekesebb írás.
A hvg.hu választási fotópályázata.
Rendezés Hírek
Felhasználónév:

Jelszó:

Emlékezz rám:
A Linkr az érdekes cikkek gyűjtőhelye, azaz egy közösségi cikk és hírgyűjtó oldal. Olvashatsz érdekességeket, linkeket küldhetsz be, szavazhatsz, hozzászólhatsz!